Festők rémálma (az enyém legalábbis mindenképpen)

Nem szeretnék minden festő nevében beszélni (főképp, mert én nem is nevezhetem magam annak..), de van egy bizonyos terület, ami a „festőrémálmaim” közé fúrta be magát.

Ismered az érzést, amikor szorít a határidő, próbálsz mindent a lehető legjobban, leghatékonyabban csinálni, hogy elkészülj a megadott határidőig. Minden idegszáladdal erre koncentrálsz, ez lesz a P1 (1.számú prioritás) mindenek felett (jó, majdnem minden felett).  Aztán egyszer csak munkád és összpontosításod eléri a célját, már majdnem készen vagy, látod a fényt az alagút végén.

Na, én is pont így voltam: már majdnem kész a szobafestés, utolsó teddy görgetések és megvan. És igen, ebben az áldott állapotban megtörténik az, amit nagyon nem szeretnél látni: a teddy henger szorosan öleli magához a fal egyes darabjait, csodaszép „natúr” nyomot hagyva maga után, amikor rájössz: még koránt sincs vége: újra glett – szárad – csiszol (frissen festett falnál csiszolni?!) – és aztán fest.

Persze, ez ha egyszer előfordul, az ember lánya kibírja. Előfordul kétszer? Üsse kő! Na de ennél többször?! Az egyiknél majdnem ott hagytam, hadd mutassa csupaszon magát (nem, végül azért megcsináltam)! Foltot javítottam, csiszoltam, újrafestettem.

Szóval, azért láthatjátok, nem minden zökkenőmentes, egy helyen még el is felejtettem festés előtt lecsiszolni a javítást. Nem feltétlenül egyenletes, nem tökéletes, de a miénk J Hát ezért is nem lettünk Hilton. Meg másért is, de azt majd egy következő történetben mesélem el.